Vásárlás, fizetés
Szállítási határidők: A házhozszállítás online rendelés esetén GLS futárszolgálattal az országhatáron belül díjtalan! Fizetési feltételek:
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére. A felmondási jog illet meg minket, ha a vállalkozást arra kérjük, hogy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését az elállásra nyitva álló 14 napos határidő lejárta előtt kezdje meg (mely kérést kötelesek vagyunk kifejezetten közölni) és ezen nyilatkozatunk megtételét követően a teljesítés megkezdődik. A felmondást (az elálláshoz hasonlóan) nem kell indokolni. A felmondás abban különbözik az elállástól, hogy nem visszamenőlegesen, hanem a jövőre nézve szünteti meg a szerződést, így az általunk kifizetett összegnek csak arányos részét vagyunk jogosultak visszakérni, attól függően, hogy mekkora részt teljesített már a szolgáltatásból a vállalkozás. A szolgáltatóval történő elszámolás során a szolgáltatás teljes (adóval növelt) díját kell alapul venni, amelyet a már igénybe vett szolgáltatás mértékéhez kell viszonyítani. Ha azonban bizonyítani tudjuk, hogy az alapként így megállapított összeg túl magas, akkor az arányos összeget a teljesített szolgáltatás piaci értéke alapján kell kiszámítani (a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni). Lényeges, hogy vita esetén minket terhel annak bizonyítása, hogy felmondási jogunkat a jogszabály előírásainak megfelelően gyakoroltuk. A felmondási jogunkat is elveszítjük, ha a szolgáltatás egészét teljesítette a vállalkozás Mely időponttól gyakorolhatjuk elállási jogunkat? Termék (például könyv, elektronikai cikkek stb.) megrendelése esetén a termék átvételétől, míg szolgáltatás igénybevétele (például interneten közzétett apróhirdetés, interneten megrendelt kábeltelevízió előfizetés) esetén a szerződéskötés napjától számítandó az elállási határidő. Lényeges, hogy elállási jogunkat a szerződés megkötésének napja és a termék megérkezésének napja közötti időszakban is gyakorolhatjuk. Milyen időtartamon belül gyakorolhatjuk elállási jogunkat? A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésétől számított 14 napon (naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a határidőbe a termék átvételének, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötés napja nem számít bele. Lássunk egy példát: Ha a terméket a futárcég egy csütörtöki napon szállítja ki részünkre, a 14 napos elállási határidő a pénteki napon kezdődik. A szombat és vasárnap is naptári nap, ezért az elállási határidőbe a hétvége is beletartozik. Természetesen a 14 napos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak jellegének, tulajdonságának és működőképességének megállapításához szükséges használatot követően döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről. Elállás esetén a 14 napos időtartamon belül meg is kell érkeznie a visszaküldött terméknek az eladóhoz? Elállás esetén kötelesek vagyunk a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni (postára adni, vagyis intézkedni az elküldés iránt) a vállalkozásnak. Az tehát nem elvárás, hogy termék vissza is érkezzen a vállalkozáshoz a 14 napon belül. Előfordulhat olyan eset, hogy az elállási, felmondási határidő meghosszabbodik? Ha a vállalkozás az elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, úgy az elállási vagy felmondási idő 12 hónappal meghosszabbodik. Ha a vállalkozás a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja számunkra a tájékoztatást, úgy az elállásra vagy felmondásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap lesz.
Milyen módon tudjuk igazolni a termék átvételének a napját? A termék átvételének napját elsősorban a termékhez mellékelt számlán (nyugtán) szereplő teljesítési időpont alapján tudjuk igazolni az eladó felé. Előfordulhat, ezért figyeljünk arra, hogy a termék tényleges átvételének a napja későbbi, mint a számlán feltüntetett teljesítési időpont, ezért az elállásra rendelkezésre álló 14 napos időtartam akár néhány nappal meg is rövidülhet. Sajnos a kisebb webáruházak sok esetben még számlát (nyugtát) sem mellékelnek a termékhez, ezért célszerű – amennyiben mód van rá – a termék átvételekor az átvételi elismervényről egy másolatot kérni, vagy arra a futárral vagy a postai alkalmazottal az átvétel tényleges napját ráírattatni. Kipróbálhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt? Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 14 napos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére, tehát a csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez [kivéve zárt csomagolású egészségvédelmi, higiéniai termékek, hang-, illetve képfelvétel (CD és DVD lemezek), számítógépes szoftver esetében]. Fontos tudni ugyanakkor, hogy ha a terméket nem csak kipróbáltuk, hanem ezen felül is használtuk, akkor a termék ebből fakadó értékcsökkenésért felelősséggel tartozunk a vállalkozás felé. Milyen formában kell közölnünk a szerződéstől való elállásunkat az eladóval? Elállási szándékunkat szóban (telefonon), postai úton (célszerű tértivevényes levélben) vagy e-mailben jelzett egyértelmű nyilatkozatunkkal, valamint a Korm. rendelet mellékletében található nyilatkozat-minta útján közölhetjük. Amennyiben a vállalkozás a honlapján ezt biztosítja, úgy a honlapon is kifejezésre juttathatjuk e jog gyakorlására vonatkozó szándékunkat. Ilyen esetben a vállalkozás köteles tartós adathordozón (pl.: e-mailben) haladéktalanul visszaigazolni nyilatkozatunk megérkezését. Az utólagos bizonyíthatóság érdekében javasolt, hogy elállási nyilatkozatunkat elsősorban az eladónak a webáruház honlapján közzétett e-mail címére küldjük el. Természetesen, amennyiben a vállalkozás rendelkezik üzlethelyiséggel vagy vevőszolgálattal, elállási nyilatkozatunkat személyesen is átadhatjuk és az eladóval igazolt módon átvetethetjük. A terméket csak akkor küldjük vissza, ha az eladó nem zárkózott el a termék visszavételétől, mivel ellenkező esetben, a termék visszaküldése után már a termék sem lesz a birtokunkban és kérdéses, hogy az eladó egyáltalán visszafizeti-e az általunk kifizetett összeget. Milyen következményekkel jár a szerződéstől való elállás? Elállás esetén az interneten megkötött szerződés a szerződéskötés napjára visszamenőleg kerül megszüntetésre, ezért olyan helyzetet kell teremteni, mintha a fogyasztó meg sem rendelte volna a terméket az online shopban. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztó köteles a terméket saját költségén (kivéve, ha vállalkozás ezt előzetesen vállalta) haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszajuttatni az eladó vagy az átvételre jogosult meghatalmazott személy részére, az eladó pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket (tehát pl.: a szállítási, csomagolási díjat is) visszatéríteni. Ha a megrendeléskor nem a vállalkozás által felkínált legolcsóbb szállítási módot választottuk, akkor is csak a felkínált legolcsóbb szállítási díjnak megfelelő összeget köteles visszatéríteni számunkra a vállalkozás. Természetesen ebből a szempontból nem számít szállítási módnak, ha a vállalkozás üzletében is van mód a termék átvételére ingyen (hiszen ilyenkor nem történik tényleges szállítás!). Mi az a visszatartás joga? Változás a 2014. június 13-a előtti szabályozáshoz képest, hogy a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az elállással érintett termék vételárát és a szállítási költséget, amíg a fogyasztó vissza nem szolgáltatta részére a terméket, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte. Meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk az interneten rendelt szolgáltatás nyújtására irányuló szerződéstől? Ha szolgáltatást rendeltünk interneten, akkor főszabály szerint a szerződés megkötését követő 14 napon belül ugyanúgy elállhatunka szerződéstől, mint a termékek vásárlása esetén. Az elállási jog helyett felmondási jog illet meg minket, ha a vállalkozást arra kérjük, hogy a szerződés teljesítését az elállásra nyitva álló 14 napos határidő lejárta előtt kezdje meg (mely kérést kötelesek vagyunk kifejezetten közölni) és ezen nyilatkozatunk megtételét követően a teljesítés megkezdődik. A felmondási jogunkat is elveszítjük, ha a szolgáltatás egészét teljesítette a vállalkozás, és tudomásul vettük (még a teljesítés megkezdésére irányuló kérésünkkel egyidejűleg), hogy az egész szolgáltatás teljesítésével elveszítjük. Milyen költségeket kell a fogyasztónak viselnie a szerződéstől való elállásakor/felmondáskor? Elálláskor kizárólag a termék eladó részére történő visszaküldésének közvetlen költségeit vagyunk kötelesek viselni (kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését, vagy ha a vállalkozás a költségviselési kötelezettségünkről nem tájékoztatott minket), ezért a terméket nem adhatjuk fel utánvétellel vagy portóval. Ezzel összefüggésben a termék ingyenes kiszállításának díját sem lehet utólag a fogyasztóra terhelni. Az eladó az elállás/felmondás miatt egyebek mellett sem kötbérfizetési kötelezettséget, sem bármilyen pénzbeli büntetést nem róhat ránk. Minden internetes szerződés esetén megilleti a fogyasztót az elállási, vagy felmondási jog? Nem, mivel a rendelet tételesen felsorolja azokat az esetköröket, amikor nem gondolhatjuk meg magunkat a termék átvétele vagy a szolgáltatásra vonatkozó szerződéskötés után. Feltétlenül tudnunk kell azokról az esetekről, amikor nem gyakorolhatjuk elállási vagy felmondási jogunkat, hogy a vásárlási döntésünk előtt ezt a körülményt is mérlegelhessük. Az online kereskedő meghatározhat-e a rendelet szabályaitól eltérő, a fogyasztóra nézve hátrányosabb szerződési feltételeket? Nem, mivel a rendelet szabályaitól csak a fogyasztóra nézve előnyösebb, kedvezőbb módon lehet eltérni, például 14 napnál hosszabb elállási határidő biztosításával. Emellett az eladó biztosíthatja az elállási jogot olyan termékekre is, amelyek esetén egyébként a rendelet kizárja a fogyasztó szerződéstől való visszalépését. Termék csere Amennyiben a termék kézhezvételekor derül ki, kicsomagolás után, hogy nem megfelelő méretet választott, természetesen a terméket kérésre a kívánt méretre cseréljük. Ebben az esetben azonban a csomagküldés díjai a vásárlót terhelik. A csere esetén felmerülő árkülönbözetet érvényesítjük és vásárlónk felé továbbszámlázzuk. Abban az esetben a ha kicserélt termék ára alacsonyabb a visszaküldött áru áránál akkor azt a csomagküldés díját levonva visszautaljuk vásárlónk számára. A visszautaláshoz szükségünk van érvényes bankszámla számra. |